Köszöntjük a Csicsergő óvoda honlapján! :)

Küldetés

KÜLDETÉSNYILATKOZAT


Küldetésünk a ránk bízott gyermek fejlődésének minél teljesebb körű elősegítése.

A keresztyén elmének kell a legjobb elmének lennie, amelyet Krisztus értelme világosít meg, és amely integrálja Isten alapelveit az akadémikus ismerettel.

 

Küldetésünk személyes életpéldánkkal mintát adni.

Törekvésünk, hogy a baptista iskola, óvoda olyan irányító testülettel, igazgatókkal, pedagógusi karral és munkatársi gárdával rendelkezzen, akik a Biblia alapelveinek megfelelő nézőpontot alkalmaznak a tanítás-nevelés és az intézmény vezetése során.


Küldetésünk a gyermekek képességeinek kibontakoztatása

Minden tanulási tapasztalat célja, hogy hozzásegítse a gyermekeket Istentől kapott képességeik teljes kibontakoztatásához.

A tanítás a következőkre összpontosít:

• A gyermek számára megfelelő tevékenységek és szolgáltatások biztosítása

• A gyermek ráébresztése a társadalommal való kapcsolatára és az iránta való felelősségére

• Minden tantervbe, nevelési programba tartozó és ahhoz kapcsolódó óvodai, iskolai tevékenység segítse a gyermekek intellektuális, lelki, társadalmi, érzelmi és fizikai fejlődését.

• Felkészítés a szolgálatra


Küldetésünk működés szempontjából hitelesnek lenni.

Törekvésünk, hogy az iskola, óvoda mindennapos működési gyakorlata az integritás (feddhetetlenség, tisztesség, becsület), hatékonyság és számonkérhetőség következetes mintaképe legyen.

A bibliai értékek következetes alkalmazása, ahogy az oktatási intézmény:

• Példamutató igényességet mutat az intézmény működési szabályzatának fejlesztésében és a számonkérhetőség terén az igazgatótanács működésében.

• Az emberi erőforrásokat etikusan és igazságosan kezeli.

• Az pénzügyeket feddhetetlenül és nyíltan kezeli, ill. ellenőrzi.

• A kormánnyal és a hatóságokkal egyenes és krisztusi kapcsolatot tart fenn.

• Etikus, világos és nyílt fejlesztési és stratégiákat dolgoz ki.

• Igazságos és következetes irányítási rendszert alkalmaz.

• A szülői kapcsolatok terén őszinteséget, nyíltságot és igazságosságot képvisel.

 

Az óvodai nevelés szakasza az iskolaérettség eléréséig tart. Fejlesztési feladatrendszerét a kisgyermekkori fejlesztésben irányadó Óvodai nevelés országos alapprogramja határozza meg. A Nat épít az Óvodai nevelés országos alapprogramjára.